Kedveskéim!
Nem bírom megállni, nevelnem kell! Ezért szeretnék egy nagyon jó kis könyvet ajánlani.
A gimnáziumban legkedvesebb tanárom ajánlotta, H. B. tanár úr.
A Wikipédia szerint Konrad Lorenz (1903-1989) az ún. klasszikus összehasonlító magatartáskutatás egyik úttörője, a modern etológia egyik megalapítójának is szokták nevezni. Gyermekkori filmemlékeim szerint ő az a bácsi, aki után mentek a kiskacsák.
A címben található könyv kicsi, rövid, de nem könnyű olvasmány, tulajdonképpen csodálkozom, hogy gimis koromban elolvastam és még tetszett is. A szerző több fejezetben taglalja a magát civilizáltnak tartó emberiség legnagyobb problémáit. Az én könyvem 1988-as kiadású, a leírt dolgokból több csak azóta lett aktuális Magyarországon.
A hozzászólásaimat dőlt betűkkel írom. A könyvnek nem minden megállapításával értek egyet, de hát megtehetem, velem sem kötelező egyetérteni, ld. mottó.
Élő rendszerek strukturális tulajdonságai és működészavarai
Nyugalom! Ez még nem bűn, csak a bevezetés. Nehezen emészthető, de azért megpróbálom röviden összefoglalni.
Az etológia az emberi és állati viselkedést egy adott rendszer működésének függvényeként tárgyalja, amely a törzsfejlődés és egyedi fejlődés során alakult ki. A mutáció, a gének újrakombinálódása mellett fontos és a kiválasztódás (szelekció), ami az alkalmazkodást eredményezi. Ha a biológus a különböző viselkedésmódok láttán felteszi - azt a csak az élővilággal kapcsolatban felmerülő kérdést - , hogy "mi célból?", és meggyőző választ talál rá, azt gondolhatja, hogy mindez a szelekció és alkalmazkodás eredménye.
Az emberiség őrületig fokozódó versengését, fegyverkezést stb. látva nem kapunk megnyugtató választ a fenti kérdésre. Jobban megfigyelve kiderül, hogy ezek a viselkedésformák eredetileg fajfenntartó értéket fejlesztő viselkedési mechanizmusok torzulásai.
Az ember szociális viselkedésének vizsgálata a legösszetettebb feladat, mégis e patologikus zavar segít a rendszer működésének megértésében, mint a fiziológia történetében többször, pl. E.T. Kocher és a pajzsmirigy hormonok működésének felismerése. Sok olyan emberi mozgatóerő van, amely a köznyelvben külön elnevezést kapott (gyűlölet, szerelem, harg, hűség stb.)
A hormonok hasonlatánál maradva feltételezhetjük, hogy az emberi lelkiállapotok és cselekvőkészségek egy harmonikus motivációs rendszert alkotnak, amelyek tagjai nélkülözhetetlenek. A gyűlölet, hűség, bizalmatlanság önmagában nem jó vagy rossz, mint ahogy a pajzsmirigy sem jó vagy rossz. Az az általános közfelfogás, hogy pl. a szeretet és bizalom önmagában jó, a gyűlölet, bizalmatlanság önmagában rossz, abból származik, hogy általában az előbbiekből hiány, az utóbbiakból pedig felesleg tapasztalható. Hát, nekem ez aztán teljesen új megközelítés! Érdemes rajta elgondolkozni. Nem is tudok vele egészen egyetérteni, de hát én nem vagyok etológus. A felhozott példa a túl nagy szeretettel tönkretett tehetséges gyerekekről szerintem nem egészen állja meg a helyét. Az nem szeretetről, hanem a szülő önzéséről, butaságáról szól. Szerintem a gyereket nem lehet "túlszeretni", az igazi szeretet nem önző. De ha arra gondolok, hogy a szépségideál hogyan változott a testestől a csontsoványig, mégis az tűnik értékesnek, ami ritka.
Van még pár szó a szabályozókörökről. Ha elképzelünk egy működésükben egymást felerősítő rendszerekből álló hatásmechanizmust, amelyben "a" esemény erősíti "b" hatását, az "c"-ét ..., végül "z" erősíti "a'-t, akkor egy pozitív visszacsatolású kört kapunk. Ez a rendszer labilis (a legkisebb csökkenés az összes aktivitás kihalásához vezethet), ilyen ritka természetben, pl. lavina. Egy ilyen labilis rendszert stabillá tesz egy olyan láncszem, melynek hatása a következőre annál gyengébb, minél erősebben hat rá az előző tag. Ez a negatív visszacsatolás (feedback) gyakori a természetben. Ez jó! Érdekes!
Na ezen is átrágtuk magunkat, jöhet a java!
1. Túlnépesedés
Ennek legalább a címét értjük.
Amíg egyedi szervezeteben nemigen találunk pozitív visszacsatolást, addig az élet mint egész mértéktelen. Növekedésének csak a szervetlen világ szab határt. Az emberi technika fejlődése és mindaz, ami az életünk megkönnyítését célozza paradox módon az emberiség tönkretételéhez vezet, önmaga megfojtásához. Ebben a folyamatban az ember legnemesebb tulajdonságai és képességei vesznek oda legelőször.
Például a zsúfoltság miatt eltűnik a vendégszeretet. Az ember képtelen a vele szembe jövő összes emberrel szívélyesen viselkedni, ezt az érzelmet néhány barátjára korlátozza, a többieket pedig megpróbálja kizárni. Ehhez viszont az embertelenség, részvétlenség tapad. Elég arra gondolni, hogy a forgalmas nagyvárosokban fényes nappal történik rablás, erőszak anélkül, hogy bárki beavatkozna.
Hozzátenném, hogy ez nem egyszerű részvétlenség. Ismert a jó tanács: "Ne nyúlj a verekedő kutyák közé!" Hát ki az, aki odamenne segíteni, hogy kést kapjon az oldalába?! Maximum a rendőröknek lehetne szólni, akik általában hasonló okból kerülik az ilyen környékeket. Hány hírt hallani, amikor a másikért beugró ember fullad a vízbe stb. Nem lehet általában kijelenteni, hogy részvétlenek vagyunk! Habár amikor eszembe jut a gyerekem, aki a kicsinek hozott fagyival egyensúlyozva arra járó ismerősök orra előtt felbukott a biciklivel, és senki nem segített vagy meg nem kérdezte, jól van-e, akkor még most is kinyílik a bicska a zsebemben. Nem lehet általában kijelenteni, hogy van bennünk részvét!
Szóval visszatérve a könyvhöz állatkísérletek is bizonyítják, hogy a zsúfoltsággal nő az agresszió, ami kínig fokozódik, amikor barátian, udvariasan próbálunk viselkedni az idegenekkel. Minél nagyobb egy város, annál nagyobb az általános barátságtalanság. Tulajdonképpen a többi soron következő probléma gyökere is a túlnépesedés.
Amikor még a tudományos híradók nem a kánikulának a szilikonmellekre gyakorolt hatásáról szólt, láttam a tévében egy ilyen kísérletet, ahol az egerek egy dobozban összezárva szaporodtak. Eleinte jól elvoltak, aztán némelyik agresszívebb lett, végül mind megbolondult, folyton egymásnak ugrottak. Megrendítő volt.
2. Az élettér pusztítása
Versenyfutás önmagunkkal
Az érzelmek fagyhalála
Genetikai hanyatlás
A tradíció lerombolása
A dogmák ereje
Atomfegyverek
Összefoglalás
Most mennem kell, de még nincs vége...
